Sharon Stone 2001-ben esett át stroke-on, orvosai mindössze egy százalék esélyt adtak neki a túlélésre, miután egy verőér elszakadt az agyában és kilenc napon át vérzett. A színésznő most a Hollywood Reporternek adott interjút, melyben a felépüléséről, illetve arról is beszélt, hogyan változtatta meg a betegsége az agyműködését és a gondolkodásmódját.
Teljesen. Száz százalékig. Egy buddhista szerzetes azt mondta nekem, hogy ugyanabba a testbe reinkarnálódtam. Volt egy halálélményem, aztán visszahoztak
– osztotta meg az interjúban Stone, hozzátéve: abban a kilenc napban, amíg az agya vérzett, minden megváltozott.
A szaglásom, a látásom, a tapintásom. Néhány évig nem tudtam olvasni. A dolgok megnyúltak, színes mintákat láttam. Sokan azt hitték, hogy meg fogok halni.
Mint ismeretes, hét évbe telt, míg a színésznőnek sikerült teljesen felépülnie. Az említett időszak alatt pedig azt mondja, kihasználták őt az emberek.
A sikereim miatt 18 millió dollárt tettem félre, de amikor visszamentem a bankszámlámra, az egész eltűnt. A hűtőm, a telefonom – minden más emberek nevén volt. Nulla pénzem volt.
Amikor a riporter arról kérdezte, hogyan sikerült kilábalnia a kialakult helyzetből, Stone azt felelte, úgy döntött, a jelenben marad és elengedi a történteket.
Úgy döntöttem, nem ragaszkodom a betegséghez, a keserűséghez vagy a haraghoz. Ha beleharapsz a keserűség magjába, az sosem hagy el. De ha kitartasz a hit mellett, még ha az a hit mustármag méretű is, túl fogod élni. Ezért most az örömnek élek. A célnak élek.
The post Sharon Stone azt mondja, 18 millió dollárnyi megtakarítása veszett oda a 2001-es stroke-ja után first appeared on 24.hu.