2026. június 6-án immár huszonnyolcadik alkalommal került megrendezésre a Somosi Gyermek Néptánctalálkozó. A hagyományok őrzése és bemutatása, a közösségi összefogás ebben az évben is emlékezetessé tette ezt a júniusi hétvégét. A zsúfolásig telt nézőtéren csodás koreográfiáknak lehettek szemtanúi a jelen lévők.
1996-ban iskolai rendezvényként indult a találkozó hagyományteremtő szándékkal az iskola akkori igazgatója Koppándi János kezdeményezésére. Ahogy az évek alatt egyre nőtt a résztvevők száma, úgy lett a rendezvény egyre jobban a falu ügye, így a szervezést és a lebonyolítást a Somosi Kultúráért Egyesület vette át, illetve a Salgótarjántól való leválást követően a somosi önkormányzat is csatlakozott az egyesülethez. Az elmúlt évek gyakorlata az, hogy a találkozók megszervezését elsősorban az önkormányzat vállalja fel, azonban a megvalósításban az egyesület a mai napig kiveszi a részét és amennyiben pályázati forrás áll rendelkezésükre, anyagilag is támogatják a rendezvényt. A megrendezést évről-évre pályázati források is segítik
– részletezte az esemény létrejöttét Tábori Anita Somoskőújfalu polgármestere.
A néptánctalálkozó rengeteg résztvevőt és érdeklődőt vonzott, akik színvonalas előadásokkal, táncházzal és közösségi programokkal ünnepelhették a magyar népi kultúrát.
A rendezvény a 12 csoport hagyományos felvonulásával kezdődött, majd a kultúrházban Molnár Dániel önkormányzati képviselő, a somosi Kiskút Néptánccsoport oszlopos tagja köszöntötte a résztvevőket és vendégeket. Ezt követően Bolla Ferenc citerajátékát hallgathatta a több száz jelen lévő. A Folt zenekar és a zsűri tagjainak bemutatását követően a csoportok fellépése következett. A rendezvény alatt a szomszédos óvoda udvaron frissítő-sarok és a somosi óvó néniknek köszönhetően kézműveskedés várta a gyermekeket. A zsűri tanácskozásának ideje alatt az érdeklődők táncházban vehettek részt
– vázolta fel a programot a polgármester asszony.




123 fotó
A zsúfolásig telt nézőtéren csodás koreográfiáknak lehettek szemtanúi a jelen lévők, majd pedig a zsűri értékelte a produkciókat, melynek alapján a csoportok kiemelt arany, arany, ezüst, vagy bronz minősítést kaptak.
A díjkiosztó keretében a házigazda Somoskőújfalu Község Önkormányzata apró ajándékkal kedveskedett a tánccsoportoknak és köszönte meg a zsűri és a zenekar munkáját, valamint Kovács Józsefnek, a Nógrád Táncegyüttes táncház- és művészeti vezetőjének a Hagyományok Háza Hálózat és a Nógrád Táncegyüttes támogatását, melynek köszönhetően az idei évben is egy színvonalas Somosi Gyermek Néptánctalálkozó valósulhatott meg.
A rendezvény házigazdájaként nagy büszkeséggel töltött el minden somosit, hogy a találkozón fellépett a somosi Somvirág Gyermektáncegyüttes is, mely együttes az idei tanévben kezdte meg működését a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás tagjaként. A somosi iskolásokból álló csoport tagjai a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Táncos növendékei, az együttes oktatója Bomlász Bence
– mutatta be Tábori Anita a falu büszkeségének, a Somvirág Gyermektáncegyüttesnek a szereplését.
Az idei rendezvény a Hagyományok Háza Hálózat Nógrád Vármegyei Partnerszervezetének és Somoskőújfalu Község Önkormányzatának együttműködésével és támogatásával valósulhatott meg.
Ezúton is köszönjük Kovács Józsefnek, Dodinak a támogatást és együttműködést. Köszönjük továbbá a zsűri munkáját, a zenekarnak a talpalávalót, a csoportoknak, felkészítőiknek és kísérőiknek, hogy eljöttek hozzánk és bemutatták előadásaikat. És köszönjük mindazoknak a magánszemélyeknek, cégeknek és somosi egyesületeknek, akik munkájukkal vagy támogatásukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez
– mondott köszönetet közösségi oldalán a falu önkormányzata a támogatóknak és a résztevevőknek, akik szerepet vállaltak abban, hogy ez a színvonalas esemény létre tudott jönni.
- Patócs-Aranyos Norina, a Magyar Állami Népi Együttes Junior Príma Díjas táncművésze, néptáncpedagógus.
- Gorácz József Márk, a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, néptánc tanára, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület Közép-Magyarországi régiójának képviselője.
- Szabó János, Bonis Bona – a Nemzet Tehetségeiért Díjas, Szeder Fábián Díjas, Szontágh Pál Díjas, Arany Érdemkereszttel és Madách-Díjjal kitüntetett Néptáncpedagógus, a Nógrád Táncegyüttes alapító tagja.
- Kenderike Néptánccsoport – Palotás
- Kis Zsivajgó Gyermektáncegyüttes – Kazár
- Kazári Harmatok Gyermek Tánccsoport – Kazár
- Palóc Csemeték Gyermek Néptánccsoport – Szécsény
- Aprajka Gyermek Néptánccsoport – Pásztó
- Kis Pitypang Gyermektáncegyüttes – a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás csoportja
- Viganó Gyermektáncegyüttes – a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás csoportja
- Ifjú Nógrád Táncegyüttes – a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás csoportja
- Pitypang Gyermektáncegyüttes – a Nógrád Táncegyüttes utánpótlás csoportja
- Dobogó Gyermektáncegyüttes – Dorogháza
- Gezemice Gyermek Táncegyüttes – Bátonyterenye
- Somvirág Gyermektáncegyüttes – Somoskőújfalu
Mint arról beszámoltunk, az UNESCO világörökségi listára került a csárdás, valamint gyönyörű fotókon mutattuk be a nógrádi falu szépségeit és értékeit.
A cikkben szereplő fotókat Miskolczi Tímea Panny készítette.
The post Tehetséges gyermekek mutatták meg a néptánc szépségét Somoskőújfaluban first appeared on Sokszínű vidék.
