Volt jegybankelnökök találkozója: „A magyarok nagy része támogatja az euró bevezetését, ez leginkább Matolcsy Györgynek köszönhető”

Az új kormány azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy be kívánja vezetni az eurót, ez tavasszal felértékelte a magyar eszközöket. Miért fontos az euróövezeti tagság, és mik szólnak a bevezetés ellen? Meddig elég a piaci bizalom fenntartásához az euró melletti elkötelezettség? A Forbes Money Summit színpadán két korábbi jegybankelnökkel, Surányi Györggyel és Bod Péter Ákossal értékeltük az euró bevezetésének lehetőségét.


Bod Péter Ákos és Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank két korábbi elnöke sok vitát folytattak már le a magyar euró szükségességéről. Ma már többé-kevésbé hasonló álláspontot képviselnek a kérdésben:

legyen magyar euró.

Továbbiak ebből

Bajnai Gordon: A NER a fejekben okozta a legnagyobb pusztítást, most romhalmazból kell várat építeni
Jaksity, Varga, Zsiday a Forbes Money Summiton: Nem kizárt, hogy a társadalmi és politikai nehézségek láttán változik a Tisza-kormány euró melletti elköteleződése
Orbán Krisztián: Menedzselt hanyatlás jön Európában

Surányi György a képet annyival árnyalta, hogy az euró, bár óriási innováció, működési kerete sok ellentmondást tartalmaz. Nincs bankunió, fiskális és politikai unió, így sok művi szabályt kell alkalmazni a volt jegybankelnök szerint, melyek nem feltétlenül támogatják a piacot.

Volt jegybankelnökök a Forbes Money Summiton. Fotó: Fejes Bence

Korábban emiatt volt Surányi azon az állásponton, hogy nem kell rohanni az euró bevezetésével, hiszen az önálló monetáris politika jelentős előnyt tud adni.

Ma már nem feltétlenül így látja, ez részben az Orbán-kormánynak és a Matolcsy György vezette MNB-nek köszönhető.

Erről szól még a cikk

  • A magyar euró legnagyobb kockázatai
  • Egyébként miért nincs még eurónk?
  • A Tisza-kormány is az osztogatás útjára léphet?
  • Vajon mikor lesz magyar euró?

The post Volt jegybankelnökök találkozója: „A magyarok nagy része támogatja az euró bevezetését, ez leginkább Matolcsy Györgynek köszönhető” appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0