A Fidesz-kormány a választások előtt cégeknek, alapítványoknak, egyesületeknek, egyházmegyéknek utalt. De ingatlant is vettek.
Mi történt? Közérdekű adatigényléssel fordult a Miniszterelnökséghez a 24.hu az Orbán-kormány utolsó hónapjait illetően. A Ruff-féle minisztérium kiadta azokat a 2026 elején meghozott, ám titokban tartott, úgynevezett 2000-es kormányhatározatokat, melyeknek a nyilvánosságra hozatala a kancellária megítélése szerint nem ütközik nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy bűnüldözéssel kapcsolatos érdekekbe. Összesen 55 ilyen határozatról van szó, számozásukból azonban kiderül, legalábbi 28 további felülvizsgálat alatt van, így akár titkosítás alatt is maradhat.
A most nyilvánosságra hozott szerződések összértéke átlépi az 500 milliárd forintot.
Mit kell még tudni? A megismert nem nyilvános határozatokban összesen 16 cég szerepel, melyek összesen 47 milliárd forint közpénzt kaptak. 190 milliótól 14 milliárd forint erejéig ítéltek meg támogatást a kiválasztottaknak különböző célokra: üzem létrehozására, gyártókapacitás létesítésére vagy éppen szolgáltatás bővítésére, írja a 24.hu. Az egyik legnagyobb kedvezményezett a Vajda-Papír Kft. volt, több, mint 11,5 milliárd forintot kaptak egy dunaföldvári beruházásra. A legtöbb pénzhez azonban a Rosenberger Magyarország Elektronikai Kft. és a Rosenberger Automotive Cabling Kft. jutott, 14-14 milliárd forinthoz. Emellett a kormány arról is döntött, hogy
- kitömi a Szíjjártó Péter munkatársai által vezetett kekvát, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt – ők összesen 6,2 milliárd forintot kaptak
- támogatja a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház ingatlanvásárlását (legfeljebb 308 millió forintért), de maga is vesz egyet Brüsszelben. A háromszintes épület bruttó 7 milliárd 248 milliárd forintba került volna a dokumentum szerint, de sajtóértesülések szerint végül meghiúsult.
- átcsoportosítanak újabb 76 milliárd forintot a mohácsi Duna-híd építésére. Ez az információ (részletek nélkül) az országgyűlési választás előtt néhány nappal kiadott, a költségvetési előirányzatok módosítására vonatkozó kormányhatározatban már megjelent.
A teljes lista a 24.hu cikkében böngészhető.
The post Brüsszeli ingatlan, 76 milliárd a mohácsi hídra, 47 milliárd cégeknek: előkerültek Orbánék utolsó titkos döntései appeared first on Forbes.hu.