Elfogyott a kapacitás: a Google korlátozta a Meta hozzáférését saját mesterséges intelligenciájához

A Google visszafogja az ügyfeleinél az elérhető MI-kapacitást, többek között a Facebook is pórul járt.

Mi történt? A mesterséges intelligencia iránti óriási kereslet már a legnagyobb technológiai vállalatokat is kihívás elé állítja. A Google egyes ügyfeleinél, köztük a Facebook és az Instagram anyacégénél, a Metánál is kénytelen volt visszafogni az elérhető MI-kapacitást.

Több ebből

Nem tudta a választ a ChatGPT, a 25 éves Márk ezért saját AI-startupot alapított – már 14 ezer felhasználójuk és 150 milliós befektetésük is van
Oktatási szakértő: A legveszélyesebb a mesterséges intelligencia látszólagos gyorsasága
Az AI átírta a világ legnagyobb vállalatainak erősorrendjét – két magyar is van köztük

Részletek. A Financial Times információi szerint a Google már tavasszal jelezte a Metának, hogy nem tudja biztosítani a vállalat által igényelt teljes Gemini-kapacitást. A korlátozások miatt egyes belső mesterségesintelligencia-projektek is lassabban haladhatnak.

A Google más ügyfeleinél is bevezetett hasonló intézkedéseket, de ezek mértéke eltérő. A háttérben az áll, hogy a fejlett MI-rendszerek működtetéséhez hatalmas számítási teljesítményre van szükség, amelyhez nemcsak chipekre, hanem nagyszabású adatközpontokra és jelentős energiaforrásokra is szükség van.

Hatalmas beruházások. A vállalatok az elmúlt időszakban milliárdokat fordítottak az MI-infrastruktúra fejlesztésére, a növekvő igény azonban így is meghaladja a jelenlegi lehetőségeket. A Google ezért további kapacitások után kutat, és a hírek szerint külső szolgáltatások bevonásával is bővítené lehetőségeit.

A Meta speciális helyzete. A helyzet különösen érdekes a Meta számára, amely saját mesterségesintelligencia-modelljei fejlesztése mellett külső megoldásokra is támaszkodott. A cég közben jelentős összegeket fordít saját MI-infrastruktúrájának kiépítésére, hogy hosszabb távon kevésbé függjön más szolgáltatóktól. Az MI-verseny így már nemcsak a legjobb modellek megalkotásáról szól, hanem arról is, hogy ki képes elegendő számítási kapacitást biztosítani ezek működtetéséhez.

The post Elfogyott a kapacitás: a Google korlátozta a Meta hozzáférését saját mesterséges intelligenciájához appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0