Több mint 14 kilogrammnyi amfetaminolajat találtak egy tardosi férfi autójában, illetve egy hozzá köthető ingatlanban – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon.
A rendőrség még tavaly ősszel kezdett el nyomozni egy bélapátfalvai férfi ellen, aki miután felmerült a gyanú , hogy speedet és ecstasyt árul. A zsaruk le is csaptak rá, amikor pont nyélbe ütött egy üzletet. Aznap arra is fény derült, hogy az illegális bizniszben édesanyja segítette, aki az elhunyt férje síremlékébe rejtette a kábítószert.
Az NNI miskolci nyomozóinak azonban a felderítés ezzel még nem ért véget, mindenképp arra törekedtek, hogy azonosítsák a 37 éves férfi felső kapcsolatát. Alapos kutakodásuknak köszönhetően olyan információ jutott a tudomásukra, miszerint a bélapátfalvai férfi egy tardosi társától szerezheti be a drogot, amit pedig Hollandiából kaphat. Egy időpont is körvonalazódott, és az is, hogy a férfi az illegális csomagot Rajkánál akarja behozni az országba.
A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei szeptember 5-én a rajkai határátkelőhelyen kábítószerkereső kutyával ellenőrizték a 44 éves férfi autóját, és a küszöb alá rejtve hét csomagban folyadékot és egy csomag kristályszerű anyagot találtak. Az előzetes szakértői vélemények alapján kiderült, hogy az előbbiekben amfetaminolaj, míg az utóbbiban metamfetamin volt.
Az olaj – ami a speed előállításának alapja – mintegy 13 kilogrammot nyomott, míg a kristályos csomag 170 grammnyi volt. A KR NNI munkatársai kutatást tartottak a férfihoz köthető ingatlanokban is: egy tatai garázsból ugyanolyan – egy kilogrammnyi – folyadék került elő, mint amit az autóba rejtettek.
Ezen felül a nyomozók lefoglaltak még metanolt és kénsavat is, ami az amfetaminolaj mellett szintén a speed előállításához szükséges vegyület, ezen túl mobiltelefonokat, kannákat, simítózáras tasakokat, valamint csaknem 4 millió forintot is találtak. Az autóból és az ingatlanokból előkerült kábítószer-alapanyag összesen több mint 14 kilogramm volt, amiből hozzávetőlegesen 45 kilogramm speed készülhetett volna. Ennek a feketepiaci értéke alsó hangon is több mint 50 millió forint
A nyomozók a tardosi férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
The post Elhunyt férje síremlékébe rejtette a drogot, több mint 50 millió forintnyi amfetaminolajat foglaltak le first appeared on 24.hu.