September 13, 2024
| No Comments
A kormányhivatal elrendelte, hogy 21 rókát szabadon kell engedni, köztük vak és sérült állatokat.
Kapcsolódó híreink
- Elkobozták a Rókales Alapítvány minden rókáját, szabadon engedik a ravaszdikat Vidék “Ember és róka békében élhet egymás mellett” – ez a Rókales hitvallása, ezt szeretné az emberekkel elfogadtatni. Azonban Kuruczi Norbert példa értékű cselekedeteit – amit a rókáknak és mentésüknek áldozott – egy lakossági bejelentés megtorpantotta. Egy ország fogott össze, hogy megmentsenek egy vak és egy sérült rókát a kivégzéstől. Martina,…
- Elképzelhetetlenül kis különbséggel maradt le az Eb-bronzról a bringás Jordán Dorka Friss hírek Két ezredmásodperccel maradt le Jordán Dorka az éremről az U23-as női mezőnyversenyben a limburgi országúti kerékpáros Európa-bajnokságon. A mezőnyre a Heusden-Zolder és Hasselt közötti 101,4 kilométeres táv várt 330 méter szintemelkedéssel. A végső helyezésekről mezőnyhajrá döntött, az aranyérem a holland Sofie van Rooijen nyakába került mögötte fél kerékpárhosszal hárman értek…
- Megépülhet újra?! Döntöttek a legégett miskolctapolcai barlanfürdőről - rajtunk is áll, mi lesz vele Vidék Adomány-bankszámlát hozott létre a péntek este kigyulladt miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítésére Miskolc polgármestere – közölte a város önkormányzata kedden.
- Jó hír az autósoknak: kiderült, mikortól lesz járható a Kőröshegyi völgyhíd Vidék A tervezettnél öt nappal korábban, már szerda délután - várhatóan 13 órakor - visszaadják a forgalomnak teljes szélességében a Kőröshegyi völgyhidat.
- Ennyivel lesz drágább autózni jövőre Üzlet Közzétették a magyar autópályákon 2025-ben érvényes e-matrica díjakat. Mi történt? Közzétették az új díjakat, vette észre a Portfolio. Íme, a díjtáblázat a 2025. január 1-től érvényes magyar autópályadíjakról, a benne szereplő e-matrica díj minden esetben bruttó díj, vagyis tartalmazza az áfát. A D1M a motorkerákpár, a D1 a személyautó, a a D2…
Visited 1 times, 1 visit(s) today