Magyar Péter: A felelős miniszter több gyermekvédelemben dolgozó vezetőt is menesztett

A gyermekvédelem volt az egyik fő téma a parlamentben a hétfői ülésen.


Mi történt? A szociális és családügyi miniszter a mai napon menesztette öt gyerekvédelmi szervezet vezetőjét – ezt Magyar Péter jelentette be parlamentben.

Kátai-Németh Vilmos felmentette

  • a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját,
  • a Kopp Mária Intézet vezetőjét,
  • a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság igazgatóját,
  • a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatóját és főigazgató-helyettesét,
  • valamint az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját.

Segítség az áldozatoknak: A vezetők eltávolítása mellett a Tisza-kormány arról is döntött, hogy létrehoznak egy egymilliárd forintos kártalanítási alapot. Ennek célja, hogy ebből a pénzből biztosítsanak orvosi és lelki segítséget a bántalmazottaknak.

Hogyan tovább: Magyar Péter arról is beszélt, hogy felállítanak egy vizsgálóbizottságot, amely az előző kormány alatti visszaéléseket tárja majd fel a gyermekvédelemben. Ennek érdekében egy gyermekvédelmi miniszteri biztost is kineveznek, akinek feladata lesz meghallgatni az áldozatokat, javaslatokat tenni a jóvátételre és biztosítani, hogy a segítséget megkapják, akiknek arra szükségük van.

The post Magyar Péter: A felelős miniszter több gyermekvédelemben dolgozó vezetőt is menesztett appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0