Megugrott tavaly a Simon’s Burger nyeresége, a héten egy új piacra is belépnek – mutatjuk, hogy hol

Jelentősen növelni tudta forgalmát tavaly Tóth Simon, és bátyja, Máté hamburgerbirodalma, a Simon’s Burger. Másik két márkájuk, a Travis’ Tenders és a Smashy is nagyot ment, utóbbi egy étteremmel is bődületes forgalomnövkedést ért el. Emellett a Burger King, a Popeyes és a Belozzo éttermeket is üzemeltető Fusiontől igazoltak át egy szakembert egy kulcspozícióba.

A sorozatot az Opten támogatja.


Tóth Máté a Forbes.hu-nak elmondta, hogy a teljes cégcsoportjuk (Simon’s, Travis’ Tenders, Smashy és Buddy’s márkák összesen) a 2024-es 4,43 milliárd forintos árbevétel után 2025-ben 7,9 milliárd forintos nettó árbevétellel zárt.

A Simon’s Burger Kft. alá 15 leányvállalat tartozik, ennek a cégnek a teljes árbevétele 1,82-ről 2,2 milliárd forintra emelkedett tavaly, de ez csak az éttermeik töredékének forgalmát fedi le, a helyeik országszerte jellemzően külön cégbe vannak szervezve, illetve hét franchise-éttermük is van, ezek forgalma nem náluk realizálódik, csak a franchise-díjbevétel.

A külön cégek alatt futó éttermek forgalmát áttekintve kiderül, hogy a fővárosi Westend bevásárlóközpontban lévő Simon’s nagyot ment 2025-ben. 605,7 millió forintos árbevétellel zárták a tavalyi évet a 2024-es 114,6 millió forint után. Itt összehasonlíhatók az adatok, mert a Westendben 2023-ban nyitottak, így a 2025-ös már a második teljes lezárt üzleti évük volt ott. 300 millió forint feletti éves árbevételt hozott többek között debreceni, győri, miskolci, és szegedi, illetve pécsi éttermük is. Utóbbi ráadásul úgy, hogy ott csak 2025 márciusának legvégén nyitottak.

A Simon’s Burger Kft. a 2025. üzleti év adózott eredményét, valamint a szabad eredménytartalék összegét figyelembe véve az adózott eredmény felhasználására vonatkozóan

csaknem 204 millió forintos osztalékot hagyott jóvá, aminek a kifizetése a Simon’s Burger Kft. likviditási helyzetének függvényében történik.

A tulajdonosok között a fordulónapon egyetlen tag befolyása (részesedése vagy szavazati aránya) sem haladta meg az 50 százalékot, derül ki szintén a beszámolóból. A két fő tulajdonos továbbra is Tóth Simon és bátyja, Máté, míg harmadik alapítótársuk és gyerekkori barátjuk, Sarmasági Bátor Ete tulajdonrésze a hazai Simon’s-okat üzemeltető cégben több lépésben 10 százalék alá csökkent egy nagyobb volumenű üzleti megállapodás részeként – derült ki tavaly szeptemberi Forbes-interjúnkkor (Forbes-címlap, 2025/9).

Több ebből

New Yorkban nyitnak éttermet a Simon’s Burger magyar tulajdonosai
Lassan már nem is hír, de Simonék újabb országban terjeszkednek, és nem állnak meg egyetlen étteremnél
10 milliós befektetés, közel 1 milliárdos forgalom az első évben – hogy csinálta a Simon’s Burger?
New Yorkban már idén meglesz az egymillió dollár, egy lapon említenek minket a konkurenciával

Majdnem duplázott a Smashy

Másik márkájuk, a Smashy cége (Smashy Kft.) – ehhez kizárólag a budapesti Kálvin téri étterem tartozik – valószínűleg a maximálisnál is nagyobb kapacitáson pörgött tavaly, mert a 2024-es 998 millió forintos nettó árbevétel és 163,7 milliós adózott eredményt követően

2025-ben 1,82 milliárd forintos forgalmat hozott, 461,7 millió forintos adózott eredmény mellett.

A forgalmat vélhetően a New York-i nyitás is megdobta, az exkluzivitás élményét pedig Tóthék éppen azzal akarják megtartani, hogy a Smashyvel nem terveznek itthon terjeszkedést. A 28 főt foglalkoztató cég tulajdonosa 100 százalékban Tóth Máté.

A 2025. üzleti év adózott eredményét, valamint a szabad eredménytartalék összegét figyelembe véve ennél a cégnél 374,6 millió forintos osztalékot hagytak jóvá. Ennek kifizetése a Smashy Kft. likviditási helyzetének függvényében történik.

A New York-i Smashy a Union Square-en nemrég lett egyéves. Fotó: SmashyClub/Instagram

Elindultak külföldre

Ahogyan arról korábban mi írtunk, a 2025 azért volt fontos mérföldkő Tóthék vállalkozásában. A Simon’s Burgerrel is elindult a külföldi terjeszkedés azután, hogy a Smashy-t 2025 márciusában elvitték az Egyesült Államokba, New York-ba.

A 2022-ben alapított Simon’s Burger első külföldi egysége Szlovákiában, Kassa külvárosában, az Optima nevű bevásárlóközpontban nyílt 2025 végén. Az étterem 49 embert tud leültetni. A három éve alapított Simon’s Burgernek ez az első külföldi egysége, tavaly év végén 25 éttermük volt Magyarországon, és az ő márkájuk a Travis’ Tenders nevű csirkéző is az Astoriánál. 

Tóth Simon, Harangozó Dániel (a kassai étterem ügyvezetője), Tóth Máté, és Korvin Tibor (a Simon’s nemzetközi franchise igazgatója) a kassai megnyitón 2025. november 29-én. Fotó: Varga Benedek

A második külföldi Simon’s Ausztriában, Parndorfban nyílt tavaly decemberben, és hamarosan Romániába is megérkeznek: nemsokára Kolozsvár belvárosában nyitnak éttermet. Korvin Tibor, a Simon’s franchise-igazgatója szerint ha Kolozsváron is beválik a Simon’s-recept, néhány éven belül országos lefedettséget szeretnének elérni, akár a magyarországihoz hasonló, gyors terjeszkedéssel.

Multibrand és egy új piac

Idén februárban derült ki, a Travis’ Tenders csirkés gyorséttermükkel is országos terjeszkedésbe kezdenek Tóthék, de a Simon’s-hoz képest visszafogottabb tempójú bővülést szeretnének. A külföldi franchise-megjelenés is tervben van, de jelenleg a hazai piacra összpontosítanak, és az új egységek nyitásában Magyarországon még ismeretlen koncepciót vezetnek be. Multibrand éttermeket nyitnak, vagyis egy egységben a Simon’s Burger és a Travis’ Tenders is helyet kap majd. Az első ilyen étterem áprilisban nyílt a budapesti Árkád bevásárlóközpontban, egyelőre most még csak a Simon’s-os kínálat van itt, de egy hónap múlva a Travis’ csirkés ételeivel is bővül a repertoár, mondta el a Forbesnak Tóth Máté.

Az események gyorsan pörögnek náluk: ugyancsak jövő héten nyílik első drive-through (vagy drive-thru)-éttermük, méghozzá Mohácson (itt korábban még nem volt éttermük).

Simon korábban azt mondta a Forbesnak, hogy az ilyen értékesítési forma papírforma szerint 50 százalékkal dobja meg egy-egy étterem forgalmát.

Tóth Máté elmondta azt is, hogy Unyatinszki Tamás kilenc év után most igazolt át hozzájuk a Burger King, a Popeyes és a Belozzo éttermeket is üzemeltető Fusion Group Zrt. fejlesztési és beruházási igazgatói pozíciójából. Máté kiemelte: Unyatinszkinek

fontos szerepe lesz a Simon’s és a Travis’ növekedésében,

és szeretnék, ha a drive thru-koncepció Tamáson keresztül nagy teret tudna kapni a jövőben.

The post Megugrott tavaly a Simon’s Burger nyeresége, a héten egy új piacra is belépnek – mutatjuk, hogy hol appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0