Matolcsy Györgyöt kihallgatták, de nem az alapítványok ügye van most célkeresztben

Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a volt jegybankelnököt. Hét embert hallgattak ki a nyomozók az MNB új vezetésének feljelentése nyomán indult ügyben.

Mi történt? Gyanúsítottként hallgatták ki ma Matolcsy Györgyöt – írja a HVG a rendőrség tájékoztatása alapján. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) összesen hét embert gyanúsított meg hivatali visszaéléssel. Mindegyiküknél házkutatást tartottak, és adatokat mentettek a mobileszközeikről.

Mi az előzmény? Simor András korábbi jegybankelnök tavasszal arról beszélt, hogy az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erstére: azt akarta elérni, hogy eltávolítsák Simort a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor állítása szerint a bankot kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették.

Hogyan lett ebből nyomozás? Az Erste kifogásolta a vele szembeni bánásmódot, az MNB új vezetése pedig vizsgálatot indított, majd feljelentést tett. A rendőrség a jegybanktól és az Erstétől is beszerzett dokumentumokat.

Mi következik? A nyomozás folytatódik a gyanúsítottak szerepének tisztázására. A volt jegybankelnök épp ma reggel tett közzé egy videót, amiben az Erste állítólagos megzsarolásáról és saját szerepéről magyarázkodott. Ma az is kiderült, hogy az Ügyészség is dolgozik a Matolcsy-kör ügyein, erről itt írtunk.

The post Matolcsy Györgyöt kihallgatták, de nem az alapítványok ügye van most célkeresztben appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0