July 14, 2026
| No Comments
Évtizedes hagyomány került veszélybe: bizonytalanná vált a népszerű dorozsmai vásár jövője. Pedig a vásár továbbra is mágnesként vonzza a vevőket és az árusokat egyaránt.
Kapcsolódó híreink
- Veszélyben a Berettyó és a Sebes-Körös, az ott élők még soha nem látták ilyennek Vidék Ha marad a szárazság, reális veszélye van annak, hogy a Berettyó és a Sebes-Körös egyes szakaszai időszakosan kiszáradjanak. Ehhez több kedvezőtlen körülménynek egyszerre kell fennállnia, de a veszély már nem csupán elméleti, írta Cívishír, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) nyilatkozatára hivatkozva. A folyó állapota július 18-i ottjártunkkor Körösszakálnál szabad szemmel…
- 25 éves a Honda Jazz: így lett a kisautóból helykínálati zseni Autó A Honda Jazz négy generáció alatt sem engedett eredeti receptjéből. Kis helyen kínál meglepően tágas, sokféleképpen alakítható utasteret.
- A nyár fejedelmi tökfőzeléke, ami egészen más, mint a menzai: erdélyi csomboros, küküllői tojásfasírttal Vidék Nagy kultúrtörténeti mesét azért nem is kerítek köré: amióta világ a világ, és terem a tök, tájegységtől függetlenül annyi háziasszony esküszik a saját módszerére.
- Kevesebb mint egy óra alatt ért célba a Balaton-átúszás nyertese Vidék Ma reggel 7 órakor elrajtolt a 44. Lidl Balaton-átúszás, melyre előzetesen közel 11 ezer nevezés érkezett. Az indulók három távon szerepelhetnek: a hagyományos, Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres úszásra és a SUP-osok számára a Yettel Balaton-áthúzásra, valamint a 8 órakor induló a 2,6 kilométeres féltávú úszásra. Rajtolni 12 óráig…
- „Nincs itt semmi látnivaló, illetve van, de pont ugyanaz, mint másutt” – kiakadt a vízhiánnyal küzdő Dunabogdány polgármestere Vidék Dunabogdány az országos médiába került ismét, ezúttal a vízkorlátozások kapcsán, miután a Fővárosi Vízművek közlése alapján a sorozatos felszólítások ellenére sem csökkent a lakosság vízfogyasztása. A település polgármestere szerint ugyanakkor sajnálatos, hogy a tudósítások többsége a dunabogdányi polgárokat felelőtlennek állítja be. Liebhardt András ezt a közösség nevében a leghatározottabban visszautasította…
Visited 1 times, 1 visit(s) today
https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0