Három új hajlítható mobillal támad a Samsung: megérkezett a Galaxy Z Fold8 Ultra, a Fold8 és a Flip8

A Samsung hivatalosan is bemutatta a következő generációs hajlítható okostelefonjait, amelyekkel minden eddiginél szélesebb közönséget szeretne megszólítani. Az idei kínálat ráadásul nem két, hanem már három különböző modellből áll: a klasszikus Galaxy Z Fold8 mellé megérkezett a csúcskategóriás Galaxy Z Fold8 Ultra, valamint a tovább karcsúsított Galaxy Z Flip8 is. A vállalat szerint a három készülék teljesen eltérő felhasználói igényekre készült, miközben közös bennük, hogy a Galaxy AI képességeit minden eddiginél mélyebben integrálják.

A Fold8 új irányt vesz

A Galaxy Z Fold8 talán a legnagyobb változáson ment keresztül. Míg az eddigi Fold modellek elsősorban a produktivitásról szóltak, az új készüléket a Samsung már sokkal inkább a tartalomfogyasztás köré építette. Az új képarányoknak köszönhetően összecsukva kényelmesebb a mindennapi használat, kinyitva pedig a közel négyzetes fő kijelző filmnézéshez, játékhoz vagy olvasáshoz kínál nagyobb felületet.

A készülék ráadásul a valaha készült legkönnyebb Galaxy Z Fold, mindössze 201 grammot nyom, miközben Snapdragon 8 Elite Gen 5 processzort és 4800 mAh-s akkumulátort kapott. A Samsung új Flex Titánium kijelzőtechnológiája nemcsak vékonyabbá, hanem tartósabbá is teszi a panelt, emellett a hajtásvonal láthatóságát is csökkenti. A kijelző fényereje akár 3000 nit is lehet, így kültéren is könnyebben használható.

A kamerarendszer ezúttal egy 50 megapixeles Dual Camera megoldásra épül, amelyet olyan funkciók egészítenek ki, mint a kettős felvétel vagy a My FanCam automatikus témakövetése.

Megérkezett a Fold széria új csúcsa

A legnagyobb figyelmet egyértelműen az új Galaxy Z Fold8 Ultra kapta. A Samsung ezzel először emeli át az Ultra filozófiát a hajlítható telefonok világába, vagyis minden fontos területen a lehető legerősebb hardvert kínálja. A Fold8 Ultra egy 8 hüvelykes belső kijelzőt, mindössze 4,1 milliméteres nyitott vastagságot és 215 grammos tömeget kínál. A készülékben szintén Snapdragon 8 Elite Gen 5 dolgozik, de itt már 5000 mAh-s akkumulátor, 45 wattos gyorstöltés és új kétutas töltési architektúra is helyet kapott. A Samsung a hűtésen is javított, így a telefon hosszabb ideig képes csúcsteljesítményt nyújtani.

A kamerák jelentik a legnagyobb előrelépést. A Fold8 Ultra 200 megapixeles főkamerát kapott HDR támogatással, amelyet egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű kamera, egy 10 megaixeles telefotó egység, és továbbfejlesztett Nightography, APV kodekes 8K videórögzítés, valamint Cine LUT színkezelés egészít ki.

A Flip8 még vékonyabb és okosabb lett

A Galaxy Z Flip8 esetében a Samsung nem a teljesítményt, hanem a hordozhatóságot és az AI-alapú funkciókat helyezte előtérbe. A készülék mindössze 180 grammos, kinyitva pedig 6,1 milliméter vastag, így ez lett a vállalat eddigi legvékonyabb Flip modellje.

A fedlapi kijelző szerepe tovább nőtt: az új Automatizált appok segítségével a legfontosabb információk, ajánlások és műveletek már a telefon kinyitása nélkül is elérhetők. A Gemini asszisztens szintén mélyebben integrálódik a rendszerbe, így hangutasításokkal vagy egyetlen gombnyomással is elindíthatók különböző AI-folyamatok.

A kamera is fejlődött, hiszen egy 50 megapixeles, széleslátó és egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű lencse dolgozik a készülékben, amelyet a Samsung ProVisual képfeldolgozó rendszere támogat. A FlexCam, a FlipShot és a különféle szelfifunkciók továbbra is a Flip széria egyik legfontosabb vonzerejét jelentik a 10 megapixeles előlapi kamerával.

Még több AI, még nagyobb hangsúly az adatvédelemen

Az idei Galaxy Z széria másik fontos újdonsága a Galaxy AI továbbfejlesztése. A Samsung szerint az új modellek már jóval proaktívabban működnek: a Now Brief személyre szabott napi összefoglalókat készít, a Now Nudge intelligens javaslatokat tesz a következő lépésekre, míg a Gemini immár több mint 40 alkalmazással képes együttműködni, legyen szó jegyfoglalásról, dokumentumok feldolgozásáról vagy akár összetett munkafolyamatokról.

A Samsung emellett a biztonságot is tovább erősítette. Az új készülékek továbbfejlesztett Knox védelmet, új AI-tevékenységi irányítópultot és részletesebb adatvédelmi figyelmeztetéseket kapnak, hogy a felhasználók könnyebben nyomon követhessék, milyen AI-funkciók férnek hozzá az adataikhoz.

Magyar árak és megjelenés

A Galaxy Z Fold8 Ultra, a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Flip8 július 22-étől előrendelhető Magyarországon, a boltokba pedig augusztus 7-én érkeznek. A Fold8 Ultra 829 990 forintról, a Fold8 759 990 forintról, míg a Flip8 499 990 forintos ajánlott fogyasztói árról indul. A Samsung emellett minden új modell mellé 6 hónap Google AI Pro előfizetést is biztosít, amely 5 TB felhőtárhelyet is tartalmaz.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0