„Legyen ez is egyértelmű: a projektek leosztása nem üzlet, a járadék begyűjtése nem vállalkozás, a piacok bekebelezése nem építkezés, aki leosztja a járadékot, az pedig nem ügyfél.”
A kétharmados felhatalmazással kormányzásra készülő Tisza párt még fel sem állította a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt, mondhatni máris nagyvadat ejtett.
A Fidesz által felépített hatalomgyár legfontosabb részlege kétségtelenül a propagandagépezet volt – a kormány által futtatott hazug „konzultációs” és gyűlöletkampányok kék plakátjai egy egész korszak jelképei. Az ember, aki a hatalomgyárban kifundált terveket leszállította, és az elmúlt 8 évben az elsőszámú udvari beszállítóvá lépett elő az a Balásy Gyula, aki a nyilvánosságot eddig kifejezetten kerülte.
Az ő cégei szórták tele az országot Soros arcával és azzal a felkiáltással, hogy „ne hagyjuk, hogy a végén Soros nevessen”, ő plakátolt ki egész lakónegyedeket, iskolák és óvodák környékét is bombákkal, mondván: a brüsszeli szankciók tönkre tesznek minket – miközben a bombák a valóságban Ukrajnára hullottak. Balásynak nem okozott lelkiismereti gondot „migránsgettókkal”, háborúval és világvégével riogatni az embereket. Azokat az embereket, akik most nem értik, miért nem következett be az apokalipszis.
A mindennapi élet valamennyi ártatlan területét folyamatosan a háborús pszichózis alatt tartotta cégeivel és az 500 „világszínvonalon dolgozó” munkatársával – miközben pontosan tudták, egy szó sem igaz abból, amit a plakátokra írtak.
A kék plakátok legnagyobb bűne, hogy évekig az esélyét is elvették annak, hogy a közös életünk dolgait normálisan beszéljük meg. Pedig közben kitört egy világjárvány és a szomszédban egy háború is. Beszélgetni higgadtan és ésszel, éppenséggel lett volna miről.
Csakhogy a beszélgetéskezdeményekbe előbb-utóbb betüremkedtek a plakáthazugságok, idejekorán kisiklatva a párbeszédeket a valóságból egy alternatív világba, ahol a düh és a félelem uralt mindent. Ebben a tragédiában éltünk. Ez az alternatív világ nem magától jött létre, ezt létrehozták rövid távú hatalmi érdekek mentén. Ki szavazatra, ki milliárdokra váltotta, hogy együttműködött ennek a felépítésében.
Aztán április 12-én a Tisza soha nem látott felhatalmazással győzte le a 16 éve kormányzó Fideszt. Balásy Gyula fejében pedig pár nap után egyszer csak megszólalt Kőszegi Ákos hangja: „Ez veszélyes!”
Most a leendő miniszterelnök testvére által indított médiacég stúdiójáig ment, hogy bűnbocsánatot nyerjen. Teljes kapituláció, teljes megalázkodás. Állítása szerint nemcsak a cégeiről, de az utóbbi évek eredménytartalékban hagyott osztalékáról és a befektetéseiről is lemondott.
Balásy egyáltalán nem úgy tűnik, mint akinek volt B-terve, inkább úgy, mint akinek a fiúk most nem szóltak, hogy helyzet van. És a helyzet egyáltalán nem jó.
Talán azzal számol, az elmúlt 16 évben tanult reflexek így is megmentik.
Mert mi is történt valójában? Balásy úgy érzékelte, jött egy „erősebb”, ilyenkor pedig nem kell külön kérni, régóta van már az iparban, tudja, mi a dolga: odaadja az erősebbnek ingyen, amit eddig kapott. Nem kell kimondani sem, hogy einstand – a hatalom gravitációja megoldja. A propaganda egyik fontos pillére most úgy omlik össze, ahogy a másik megszületett.
Ahogy valószínűleg nem avatták be, mekkora a baj a kampányban, úgy ő maga sem szólt eddigi „ügyfeleinek”, azaz Rogán Antalnak, hogy mire készül. Balásy Gyula, a milliárdos vállalkozó, az érinthetetlen, a halálcsillag lelketlen napszámosa sírva és felemelt kezekkel üzeni: „most már nincs semmim, szabad elvonulást kérek!”
Közben a szájából nagyon is furán hangoznak az olyan szavak, mint a „felépítettem” vagy az „ügyfeleim”, pedig láthatóan ő maga is elhiszi, hogy vállalkozó. Az igazságon túli világban persze lehet, hogy ő tényleg egy sikeres, selfmade milliárdos. Egy kék plakátra festett sikerember.
Ha állítása szerint cégcsoportja valóban ér „100-200 milliárdot”, amit „ő épített fel 22 év alatt” az „ügyfélköre” „világszínvonalú kiszolgálásával”, akkor nem kellett volna most államosítania, amit a NER-ben gyűlölet- és félelemkampányokkal összeharácsolt.
Legyen ez is egyértelmű: a projektek leosztása nem üzlet, a járadék begyűjtése nem vállalkozás, a piacok bekebelezése nem építkezés, aki leosztja a járadékot, az pedig nem ügyfél.
Balásy valójában a működési modellje alapját veszítette el, a kérdés már csak az, hogy a politikai kapcsolatrendszere hagyta magára vagy ő hagyta ott a legfontosabb „ügyfelét”, hogy a saját bőrét mentse. Talán mindez nem is annyira fontos, mint maga a következmény, amivel szembesült: nincs a kezében semmi. Úgyhogy most felemelte azokat.
Ez áll szemben többévnyi, és a mi pénzünkből 100 milliárdokkal megfinanszírozott uszítással – meg persze pár kicsikart könnycsepp. A lényeg nem ez. Nem is az, ahogyan előadja a megtört embert. A lényeget az üres felemelt kezek mutatják, amivel leleplezi saját hazugságát: valójában ekkora értékét hozott létre 22 év alatt. Balásy Gyula a „sikerember” egy saját maga alkotta kék plakátról néz most vissza ránk.
The post Egy kék plakátra festett sikerember kapitulációja appeared first on Forbes.hu.
